A kerámia az athéni Keramaikosz térről kapta nevét, az ottani fazekasok telepéről. Építőanyagok, csempék, edények, díszek, szobrocskák agyagból való készítésének ősi technikája. Az agyag a földpátok elmállásából keletkezik, s vele keveredett vasvegyületek és egyéb ásványi anyagok hatására égetéskor vörös, barna, sárga színű lesz. A legfinomabb égethető agyag a kaolin, amelyből a porcelán készül.

A kerámia lelke a szobrászatnál megismert sokoldalú agyag, mely ellenállás nélkül formálódik forgástestté a fazekaskorongon, követi az alakító ujjakat s a mintázófa nyomát. Égetéskor szétválaszthatatlanul egyesül az agyag és a máz, a forma és a szín.

A kerámia a szobrászat és a festészet között foglal helyet, egybefogja a plasztikát és a színt, de a két elem egybeötvözésével végül is önálló műfajt teremt.

Míg a fazekas főleg használati tárgyakat (edényeket, kályhát) készít, addig a keramikus használati és dísztárgyakat.

A kézi formázás megkönnyítésére használják a fazekaskorongot. Az agyagtárgyakat égetés előtt szárítják, így a nedvesség egy része eltávozik, égetéskor kapja meg az edény a szilárdságát. A nem megfelelően szárított edény égetéskor a hő hatására szétpattanhat.

Az első égetést mázazás előttinek – a fazekasok “zsengélés”-nek nevezik. Az égetőkemencének több típusa ismert, a legegyszerűbbtől a legmodernebb elektromos kemencékig. Általában a második égetés előtt kerül sor az edények, tárgyak mázazására, mely a használhatóságukat, s egyben díszítésüket szolgálja.

A mázak fém-oxidok; egyik típusa az ólommáz, mely tűzben könnyen olvad, s a felületet áttetsző réteggel vonja be.

A máz alatti festésnél a sötét agyagalapot fehér, jól iszapolt, finomabb híg agyagréteggel borítják be, ez az engob vagy agyagmáz (még zsengélés előtt). Erre a sima rétegre jön a színes, festett díszítés.

A másik az ónmáz, mely fehér, tejfölszerű, átlátszatlan, sima réteget alkot száradás után a cserépedény felületén. Napjainkban egyre jobban terjed az egészségre ártalmatlan ólommentes máz alkalmazása.

A díszítés még karcolással, kavicsolással, nyomhagyással, plasztikus díszítéssel és festéssel is történhet.

Porcelán

A legfinomabb agyagból, a kaolinból készül. Kínában ezt már valószínűleg Krisztus előtt is ismerték. A kínai porcelánt 1508 körül portugál hajósok hozták Európába, s a XVI-XVII. században igen keresett és nagy értékű áru volt Európa-szerte. A porcelángyártás európai felfedezője Böttger volt, aki I. Vilmos porosz király elől menekült Szászországba, ahol mint alkimistát őrizetbe vették. Amikor Drezda környékén megfelelő anyagot sikerült találnia, hosszú kísérletezés után 1709-ben rájött a porcelángyártás titkára. A nyersanyag finomságára jellemző, hogy addig a parókák beszórására szolgáló rizspor hamisítására használták. Rövidesen megindult Meissenben a porcelángyártás.

A kaolin kiégetve fehér, áttetsző, törése kagylós, acéllal csiholva tüzet ad. Máza az alapanyaggal közel egyező és hígított alakban némileg eltérő összetételben kerül a tárgyak felületére. Magas hőfokon égetik. Díszítése lehet máz alatti (kobaltkék színben) vagy máz feletti, színes, amelyet kisebb hőfokon, kisebb kemencében égetnek az edény felületére.

Forrás: http://www.sze.hu/muvtori/belso/technikak/keramia.htm